g
A SPORT ÉRTÉKE:
 
Kultúránk része
Közösségi élményt ad
TÁMOGATÓINK
 
Medúza Búvárközpont
 
Felvonószerelés, karbantartás
 
k
TRIALPRODUCT az Ön partnere kovácsoltvas, rozsdamentes és egyéb fémipari munkák terén
 
Volley Röplabda magazin
 

ARCHÍVUM 2009

A röplabda,
mint minden sport,
a rendszerességre,
a fegyelemre,
küzdeni tudásra
tanít meg.

Megvan az az előnye,
hogy a test-test elleni
küzdelmre nem kerül sor.

Sokan féltik gyermekeiket
az ilyen sérülésektől.

A röplabda erre kínál megoldást.

ALAPELVÜNK:

OLYAN GYEREKEKET NEVELÜNK
AKIK SZERETNEK RÖPLABDÁZNI

 

 

Január 28-án játszott a csapat a Kőrösi kupán, amit sikerült megnyerni. Volt olyan meccs ahol szoros eredmény született, mert a túl oldalon is három Deltás lány állt a Kőrösi egyes számú csapatát erősítve, de végül mégis a Delta csapat győzött. Ez a torna nagyon fontos és jó felkészülési lehetőséget adott a másnapi Delta-BRDSE serdülő összecsapásra. A csapatot sérülések és hiányzások tizedelték, többen nem a szokott helyükön játszottak, többek között Horváth Hetti is feladó létére center poszton, Dudás Dóra négyesütőként kettes helyen, majd a harmadik szettől Illisz Luca szintén négyesütőként kettes helyen. Az első szettben nagyon idegesen kezdtek a lányok és csak a szett vége felé röplabdáztak úgy, ahogy tudnak. Ez azonban kevésnek bizonyult a játékrész megnyeréséhez. A második szett sem hozott nagy változást, az idegesség és a pontatlanság megmaradt, így 2-0-ás hátrányba kerültünk. A Deltás lányokra viszont nem jellemző, hogy olyan könnyen feladnák, a harmadik szettet már határozott játékkal indították, amit az eredmény is tükrözött. A 19. ponttól pedig Gál Wanda húzott nyitásaival nem tudott mit kezdeni az ellenfél és szépítettünk 2-1-re. Több meccsnél is elértünk már hasonlót, hogy hátrányból szépítettünk, de eddig még a fordítás nem sikerült. Most is úgy nézett ki, hogy a negyedik szettre nem marad elég erő  az ellenfél elhúzott 16-3-ra, amikor Dudás Dóra került a nyitó helyre és nyitásaival lerombolta az ellenfél maradék önbizalmát is és ezzel a csapattársaknak is vissza adta a hitet és erőt adott a további küzdéshez. 16-16-tól már ismét a Deltások kezében volt az irányítás, amit már nem is engedtek el.2-2. Ezzel a szett győzelemmel több mint másfél órás játék után kezdődhetett a mindent eldöntő 5. játszma. Nagyon jól startoltunk, 4-0, de a tét megremegtette a kezeket és az ellenfél felzárkózott. A térfél csere előtt 7-7-es állásnál a bírói bizonytalanság ellenére is 8-7-tel fordultunk. Egyik oldalon is másik oldalon is voltak szép megoldások és a pontokat fej fej mellett gyártották a csapatok. 14-13-on állt az eredményjelzőn, mikor Horváth Hetti ment nyitni és egy ász nyitással feltette az i-re a pontot és nyertek 3-2-re. Gratulálunk az egész csapatnak, hogy a nehézségek ellenére is, nagy küzdelemben, vesztes helyzetből fordítva sikerült hozni a meccset. Köszönjük a szülőknek ,barátoknak a minis Deltásoknak a lelkes és torkot nem kímélő biztatást!

 

Október 21-én a minis lányok a fiúknál jártak edzésen edzőmeccset játszani. Az első nemek csatáját a csajok nyerték fölényesen 8-0 arányban.A lányok keményen szerváltak és helyenként már nagyon szép támadásokat mutattak be. A fiúk ezzel szemben kicsit tisztelve a gyengébb nemet sokszor nyitást rontottak és a nyitásfogadással is meggyűlt a bajuk. A második szettben sikerült a legszorosabb eredményt elérni ahol majdnem a győzelem is összejött a fiúknak, (25-23). A fiúk ebben a szettben még rutintalanságuknak köszönhetik, hogy nem sikerült szettet rabolniuk a lányoktól. Decemberben ismét találkozik majd a két csapat, kíváncsian várjuk a folytatást illetve a változást, akár az eredményben, akár a játék tudásban.Gratulálunk a lányoknak!

 
Október 10-11-én voltunk Szegeden, két mini lány csapattal és két mini fiú csapattal.A versenyen 43 mini lány csapat és 13 mini fiú csapat vett részt.A nagy számú részvétel miatt csoportokba sorolták be a csapatokat.A lányoknál 12 csoport alakult ki. Minden csoport győztes az első tizenkét helyért küzdhetett tovább a csoport másodikok,már csak a 13-tól 24-dik helyért játszhattak és így tovább. A lányok sajnos az első csoport meccseken egy vereséget szenvedtek, 25-23-ra és 26-24-re kaptak ki a Kaposvári csapattól és így csoport másodikként végeztek. Szoros küzdelmet hoztak a további meccsek is ahol volt mikor győztünk és volt mikor kevéssel ugyan de vereséget szenvedtünk és így a 16.helyen zártunk. Ennek ellenére dicséret illeti a lányokat,mert tavalyi szereplésüket messze felülmúlták.A másik lány csapatban a legkisebbek játszottak akik még két évig szupermini korcsoportúak, mégis olyan csapatokat sikerült megszorítaniuk majd megverniük,mint a Nyíregyházi Nyírsuli,illetve Sarkad csapatai.A fiú meccseken még mindig érezhető a megilletődöttség, ami nem is csoda hiszen december óta ütik csak a labdát. Ennek ellenére a torna végére belejöttek a játékba sokat tanultak a többi csapattól illetve a Deltás lányoktól, hiszen mikor szombaton véget értek az ő meccseik átvonultunk oda ahol a lányok játszottak és egy csapatként szurkoltak a lányok sikeréért.A vasárnapi meccsek ennek következtében teljesen más arculatot mutattak , bátor és határozott játékot produkáltak. A két nap alatt megismerték egymást a deltás lányok és fiúk és reméljük, hogy a jövőben is szurkolnak egymásért.Szép volt lányok, fiúk!
 
Október. 4 én, fiú felkészülési torna zajlott Érden, a Hunyadi iskolában. Négy csapat indult (Dunaferr; Runkil; Delta I.; Delta II.). A csepeli csapat visszalépése miatt 2 csapattal képviseltettük magunkat. Ez volt első meccs az idényben, ami a játékon meglátszott, hiszen amit az edzésen már tudtak a fiúk, meccshelyzetben bizonytalan volt a kivitelezés. Ennek ellenére a Delta I. utolsó meccsén a Dunaferr ellen, az utolsó szettet hátrányból sikerült megfordítani. Bejöttek a nyitások, kijátszották a három érintést, és a pontosan elhelyezett labdák célba találtak. A Delta I. a harmadik a Delta II. pedig a negyedik helyen végzett. A szerzett tapasztalatokkal várjuk a szegedi tornát: okt.10 11.
 
Október 3-án volt a gyerek korosztályos lányok felkészülési versenye Gödöllőn. Az 5 csapat  küzdelméből (KRA „A”; KRA „B”; Runkil; Gödöllő) a 3. helyen végeztünk.  Első 2 meccsen a KRA ellen, idény eleji formát mutatva játszottak a lányok melynek eredménye vereség lett. A harmadik mérkőzésen a Runkil ellen, már bejöttek a nyitások és egyre jobban játékba lendültünk, sikerült 2-0 arányban nyerni ellenük. Utoljára a házigazda ellen játszottunk. Itt is mindegyik szett szorosan alakult. Az első két szettben nagyon sok volt a nyitóhiba a harmadik szettre belejöttek a nyitásokba, ami meg is látszott az eredményen. Meg tudtuk nyerni a szettet, a mérkőzés 2-1re végződött. A torna végére csapatként tudtak játszani és küzdeni lányaink
Szeptember 26-án rendeztük meg a Delta Mini Tornát, a Kőrösi Iskola csarnokában, hat csapat részvételével. Lányaink a negyedik helyen végeztek.