Bajnoki mérkőzést játszott leány röplabdacsapatunk vasárnap a dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság III. osztályának KÖZÉP „C” középszakaszában. Az érdi fordulóban a VESC Kék csapata ellen lépett pályára a Delta Röplabda SE fekete kerete, ahol a lányok komoly küzdelmet követően tanulságos tapasztalatokkal gazdagodtak.
Női U15 III. osztály KÖZÉP C középszakasz, Érd
Delta Röplabda SE fekete – VESC Kék 1-3 (-11, 24, -20, -14)
Hopkáné Wolf Rita, vezetőedző: „A Veszprém ellen meglepődve kezdtünk, szinte nem tudtunk átszerválni, és szélső ütőink is inkább csak a hálóba ütötték a labdát. Nagy előnyt engedtünk az ellenfélnek, amit nem tudtunk behozni. A második szettre ébredtünk fel, nagyon szépen dolgoztak a lányok, bár aztán hiába 24-17 vezetés, magunkra engedtük az ellenfelet, és 26-24-re nyertük csak meg a szettet. Nem sikerült a harmadik, illetve negyedik szett sem, sajnos. Megint sok hibával játszottunk, egyszerűen nem tudunk koncentrálni és szétesett a csapat is. Várjuk a helyosztó mérkőzésünket, hátha sikerül! Én drukkolok, bízom benne!”



5 x magyar bajnok,







